Szép napot mindenkinek!

Sokaknak közületek ismerős vagyok, néhányotoknak új arc. Azoknak akik még nem ismernek, bemutatkozom: Szvetnik Ferenc vagyok, és idén ballagtam el ebből az iskolából. Azért vagyok itt, hogy elmondjam Nektek; 13 évet töltöttem ennek az iskolának a kapuin belül, és a papíron való elválás után a szívem még mindig ide köt, a sok millió emléknek, a neveltetésnek, és a hálámnak köszönhetően.

A folyamatos lázadások, panaszkodások, és a másokban való hibák keresése után sikerült rájönnöm arra, hogy az ember mennyire eredményesebb tud lenni tanulás, de akár bármi más területen is, ha magába néz, erőt vesz magán, és arra törekszik, hogy attól a pillanattól kezdve más ember legyen: tudja értékelni, és komolyan tudja venni a körülötte lévő világot. Lassan megértjük, hogy ahogy felnövünk, évről-évre egyre nagyobb felelősség lesz a kezünkben, és engem minderre ez az iskola segített rávilágítani.

Én olyan tanuló voltam, mint manapság a legtöbb fiatal: úgy gondoltam, hogy a tanárok hibásak a gyengébb eredményeimért, nem pedig én, mert nem tanultam otthon. Úgy gondoltam, hogy az oktatás hibáztatása megold minden problémát, és otthon a szüleim elnézőek lesznek velem, ha azt mondom, hogy a tanár már megint csak úgy egyest adott, hogy én nem is tehettem róla. Mindezek mellett mind a szüleim, mind én tudtuk belül, hogy ez nem a tanár hibája, hanem az enyém, mert én nem tanultam azokra az órákra, és én mobiltelefonoztam, miközben leadták az anyagokat.

Természetesen mint mindenhez, ehhez is idő kellett hogy felfogjam, és miután észbe kaptam kellett még egy kis idő, hogy úgy is viselkedjek, mint aki valóban megértette. A 12. és 13. évfolyamokat végül sikerült úgy végig vinnem ebben az iskolában, hogy nem azt néztem, hogy mely leadott anyagok nem érdekelnek az órákon, nem azt figyeltem hogy mikben és kikben találhatok hibát, nem a tanárra fogtam ha egyest kaptam vagy szidást, hanem magamat tettem felelőssé a jövőmért, és ennek a fejlődésnek az összes tanár részese aki itt tanított engem, és beszélgetett velem- tanácsot adott, bátorított és segített. Ezúttal is szívből köszönöm nekik.

 Ezen iskola kapuin belül tanultam meg értékelni a felnőttek véleményét, azt hogy tapasztaltabbak, azt hogy őszinte és jó tanácsokkal tudnak ellátni. Nem egy tanár mellett sírtam el magam, mert olyan mértékig a szívembe fogadtam őket, hogy még a mai napig is bármilyen gondomat el tudnám nekik mondani, mert tudom hogy meghallgatnak, és szívükön viselik a problémáimat. Ha esélyt adunk nekik, ők is esélyt adnak nekünk. Fogadjátok be őket, és ne csak úgy tekintsetek rájuk, mint robotokra, akikkel napi 45 perc a kapcsolatotok, míg leadnak egy anyagot. Nyugodtan beszéljetek velük közvetlenebbül. Higgyétek el, a gimis éveitek alatt lesz olyan alkalom, amikor nem tudtok kihez fordulni a diáktársaitok közül, de az egyik itteni tanár mindig ott lesz hogy segítsen, bármi bajról is van szó. Bízzatok bennük. Jókat tudnak mondani.

A tanáraimnak és az itteni tanításnak (mert igenis ha figyelsz az órákon, akkor a 60-70% már a fejedben van), illetve az otthon hozzátett adagjaimnak hála, jelenleg az ország egyik legnevesebb egyetemén kezdhetem meg tanulmányaimat szeptember 11.-én. Ez pedig nem más, mint az ELTE.

Lesznek osztálytársaitok, diáktársaitok, akiket nem fogtok annyira kedvelni, lesznek tanárok is, akikkel nem találjátok meg könnyen a közös hangot, de ne higgyétek, hogy ez máshol nem így van. Én lázadó korszakomban, mikor még másokat tettem felelőssé a hibáimért, kétszer is iskolát szerettem volna váltani. Megnéztem több iskolát is, próbáltam kis időt eltölteni bennük. Higgyétek el, hogy tanárok szempontjából is az egyik legempatikusabb, legmegértőbb, legszeretőbb iskolába kerültetek, illetve a képzés szintje is bőven megfelelő ahhoz, hogy bárhol eltudj helyezkedni ahová álmaitok köt, amit az én példám is jól mutat. Innentől rajtatok áll, hogy Ti mennyit adtok hozzá. Én tudom azt, hogy az itteni tanárok közel 110% ot, napi szinten.

Próbáljatok meg minél többet közösségben lenni és társalogni, figyelni az embereket, és törődni velük. Nekem nagyon fognak hiányozni a közösen eltöltött szünetek.Most még nehezen hihetitek el mindezt ami elhangzott, de idővel rájöttök, hogy mennyire igaza is volt egy Feri nevű végzős diáknak amikor így üdvözölt titeket a 2017-es évnyitón.

Végszónak szeretnélek kérni Benneteket, hogy tanuljatok a hibáitokból, értékeljétek, ha segíteni szeretnének Nektek, és ne lökjétek el azokat, akik közel kerülnek hozzátok. Tanuljatok meg bízni másokban, és tudjátok, hogy hol a határ a hülyéskedésben.

Ha a saját szavaimmal megfogalmazott beszédem a szívetekig hatolt, felterjeszthetnétek szavazásra, hogy kikerüljön az iskola falára, hogy bármikor erőt tudjatok meríteni biztató szavaimból.

 Köszönöm, hogy meghallgattatok, és reménykedem benne, hogy pár év múlva Ti is ilyen szeretetteljesen fogtok nyilatkozni a nagy világ kicsiny, de mégis óriási szívekkel teli iskolájára, amit én örökre a szívembe zártam.

Sok jó, és eredményes évet kívánok mindnyájatoknak.

Elballagó osztályom mottójával búcsúzom:

"Célozd meg a holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz."